2017. a Bitcoin éve volt, mi lesz 2018-ban?
A 2017-es év pénzügyi szempontból egyértelműen a bitcoinról és a hasonló blockchain alapú eszközökről (ethereum, litecoin, stb.) szólt. Nem csak az árfolyam meredek emelkedése, hanem az elfogadottság és használhatóság növekedése is egyértelműen az év pénzügyi eszközévé tette ezeket a kriptovalutákat.
Lakáskiadás az Airbnb-n keresztül szabályosan - előadás
A Local Breakfast szervezésében került megrendezésre 2017. október 21-én az I. Host Konferencia, ahol az egyéb szálláshely kiadás jogi kérdéseiről tartottam előadást.
Vállalkozók réme: az eltiltás
Mindeddig lényegében csak fenyegetésként élt a jogszabályi lehetőség, hogy a gazdasági társaságok vezető tisztségviselői – polgári jogi szankcióként, amely nem azonos a büntetőjogban alkalmazott közügyektől eltiltással – cégvezetéstől, illetve gazdasági társaságban tagi minőségüktől is eltiltásra kerülhessenek.
Dr. Pajor Dávid ügyvéd

Manapság a jogi kérdések már komplex megoldásokat követelnek, amelyek nem csak az egyes jogszabályok önálló ismeretét követelik meg, hanem az azok alapján adott válaszok globális hatásait is ismerni kell. Több mint tíz éves szakmai tapasztalatommal állok rendelkezésére.

Elérhetőségeim

Cím: 1027 Budapest, Margit körút 26. I/4.
Telefon: +36 70 366 11 91
E-mail: iroda@drpd.hu​
Bank: HU85 10100792-02323000-01003004

  

Kövessen az alábbi helyeken is

btc

Ezt a honlapot Dr. Pajor Dávid (KASZ: 36066627; adószám: 50066469-1-41), a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belsõ szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak. A honlapon közzétett információk kizárólag általános tájékoztatásra szolgálnak, amelyek semmilyen esetben sem minősülnek konkrét tanácsadásnak, vagy ajánlatnak.
Dr. Pajor Dávid ügyvéd © 2009-2022